Ketten a kertben

2012.05.20. 16:24

Újra jelentkezem! Az elmúlt időszakban egy leendő kiskertész kötötte le minden időmet és energiámat. Márk most 4 hónapos, de már vagy nyolcszor volt kertészetben, a nevelést nem lehet elég korán elkezdeni… Ezért aztán a kertünkben tett sétákat is beiktattam a napirendbe. Nagy kedvenc kertünk egyik legújabb tagja a Gönci magyar kajszi fa. Még korábban írtam, hogy a reményt nem feladva ősszel ismét a felkutatására indulunk, és jelentem sikerrel jártunk. Sőt, tegnapig úgy nézett ki, hogy még szüret is lesz idén, hát mára kiderült, hogy nem. A 7 kis kajsziból, ma reggelre hullott le az utolsó. Ezt Márk is nehezményezte, mert valamilyen okból, ezt a fát szereti nézegetni a leginkább. Megállunk előtte, igen, a leveleket mozgatja a szél, nagyon szép mehetünk tovább….. Ekkor megütögette a vállam, hogy „hóóóóó, hőőőőőő”, fordításban: „Állj, állj, állj, ilyet többet ne csinálj…. :-)” Még nem néztük meg azt az ágat, amin a kis barack (az utolsó még megmaradt) ücsörgött. És hát már nem ücsörgött, mondhatni hűlt helye volt… Mivel még totál picike volt a rablást kizárhatjuk, egész egyszerűen leesett. Az élet kemény… De legyünk pozitívak, azt az energiát, amit a gyümölcs kinevelésére fordított volna, a gyökérzet megerősítésére használja így később egy szépen termő, egészséges fánk lesz…. Persze igazából csak én révedeztem el, mert Márkot addigra már egészen más kötötte le. Hogy valami újdonságról képet is rakjak fel, még egy új szerzeményről kell hogy beszámoljak, a kertünkben most már egy buddha is ücsörög és árasztja a nyugalmat a somfa alatt az azaleák társaságában....

Madridi kertek

2011.05.23. 17:22

Viszonylag régen írtam már a blogba, ebbe a lustaságon kívül bejátszott egy áprilisi madridi út is. Minő meglepetés, az első utunk a Botanikus kertbe (Jardín Botánico) majd utána a Retiro parkba vezetett. A nyelvi nehézségek leküzdése után (a spanyolok is tudják, hogy az övék egy világnyelv, akkor meg minek strapálják magukat), semmi sem állíthatott meg minket, hogy bevessük magunkat Madrid gyönyörű kertjeibe. A spanyolok mázlisták, kb. egy hónappal járnak előrébb, mint mi (természetesen az időjárást tekintve), azaz ott már javában virágba borultak a jezsámenek és a rózsák százai, mikor nálunk még épphogy csak álmosan kamilláztak a bimbócskák.

És amit most láttam először élőben, egy kültéri növényfal, igazi függőleges kert Patric Blanc alkotása a maga 24 méterével elégé lenyűgöző hatást kelt. Ilyen is lehet egy tűzfal.A Caixa Forum lebegő tégla-rozsdás acéllemez épülete mellette a tökéletes ellentét. (Egyébként aki Madridba tart fontos infó, hogy utunk során ebben az épületben volt a legjobb mosdó, egyszerűen tökéletes és ingyenes.)

 

 

 Most jöjjön pár fotó ízelítőnek és kedvcsinálónak először a Botanikus kertből:

 

És még a veteményes is milyen jól néz ki:

A 120 hektáros Parque del Retiro  igazi közpark. Van itt csónakázó tó, rózsakert, egy kristálypalota, vízesések, szobrok tömkelege, és persze zenészek, árusok, művészek, és rengeteg városlakó és turista. Itt a bejárathoz közeli részt fotóztuk, a kedvenc fáinkkal :-)

Az elmúlt napokban reggel az volt az első, hogy lerobogtam és megnéztem a konyhaablakból, hogy kinyíltak e már a ’Susan’ magnólia virágai. Persze nem bírtam ki, és bimbós állapotában is csináltam róla képeket, de azt hiszem talán most a legszebb….

A rendelt nárciszaimmal viszont van egy kis bibi. Ezek bizony nem rózsaszín közepűek, hanem narancssárgák, így amit elterveztem - hogy milyen szépek lesznek majd a rózsaszín tulipánokkal - hát nem igazán jött össze...Szóval ez igazi bakker, Bakker (mert hogy tőlük rendeltem).

Hétvégén voltunk egy kertészeti kiállításon és eltekerte a fejem egy folyton termő balkoneper :-) Így már szüreteltünk is, ez már majdnem saját termésnek számít...:-)

A hétvége elég szeles volt, de ez sem tántoríthatott el hogy kint tébláboljak így újabb képeket is készítettem a most virágzókról. Az egyik jelenlegi kedvencem egy nagyon pici növény, kb. 10-20 cm-re nő, örökzöld párnákat alkot és április-májusban virágzik gyönyörű rózsaszínben. Ez a kőtörőfű - latinul: Saxifraga Peter Pan -, a magyar neve is elég találó, mert gyökereikkel mélyen és erősen befurakodnak a kövek, sziklák repedéseibe és szép lassan szétfeszítik, széttörik őket. Szóval pici, de erős. Nekem egyébként valahogy a monguzok jutnak az eszembe ha rájuk nézek :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha lenne sziklakertem oda ültettem volna, így a kerítés mellé került, de ami késik ugye...

Nem tudok lejönni a tulipánfotózásról, ez már beteges....A Félénk:

Kettecskén:

Szépség:

Sok gyönyörű virág van, de nálam a tulipán áll az első helyen.

Az elmúlt időszakban annyi minden volt a fejemben, hogy a hunyorról, amik még mindig virágoznak, elfelejtettem fotót készíteni. Most ezt is pótolom.

 

A képen a gombák nem saját nemesítés eredményei, hanem egy Kapolcson töltött gyönyörű nap emlékei. Van még egyáltalán kapolcsi fesztivál?! Na mindegy.

Az elmúlt egy hetem azzal telt, hogy próbáltam szerezni - sikertelenül - egy Gönci Magyar Kajszifát. Ez a mondat nem hittem volna még egy hónappal ezelőtt sem hogy az én számat/tollamat/laptopomat vagy mimet el fogja hagyni. Mikor belevágtam a kertészkedésbe először minden szándék nélkül, utána már megfontoltan, de kihagytam a gyümölcsfákat. Azzal csak a gond van, metszeni kell, permetezni, aztán a gyümölcs lehullik a gyepre, stb. Aztán hirtelen minden átmenet nélkül, csak eszembe ötlött, hogy kellene egy almafa. Aztán ez a gondolat addig érlelődött - meg egyébként is fő a határozottság - hogy pár nap alatt kajszibarack lett belőle. És végre találtam egy igazi hungarikumot! A magyar kajszit, azon belül is egy szelektált fajtát a Gönci magyar kajszit, ami rendelkezik a magyar kajszi minden előnyével (íz, küllem, termőképesség) de alacsonyabb növekedésű és nagyobb a gyümölcse. Na és itt jött a bukkanó, merthogy nincs, azaz volt, de kevés, és idén vagy mindenki arra a következtetésre jutott, hogy azonnal ültetni akar egy kajszibarackot, vagy valaki nagyipari sárgabarack termelésbe akar kezdeni nem tudom, de ha 30 kertészetben nem érdeklődtünk, hát akkor egyben sem. Azért nem volt felesleges ez a kör, mert közben rengeteget tanul az ember, és van idő átgondolni, hogy mit és hogyan is kellene. Meg hogy egyáltalán hová is kellene ültetni azt a fát. Jelentem a helye megvan, a célszemélyt kiválasztottuk, már csak az őszt kell megvárni, hogy felbukkanjon az áldozat amire majd jól lecsapunk. Addig is annyit, hogy aki azt hitte a sárgabarackra és az őszibarackra, hogy olyanok mint a tesók, hát nagyon téved. A rokoni kapcsolat inkább unokatestvéri, ha lehet ilyet mondani. A kajszibarack tesója a szilva. Egyébként oszmán-törökül a barack kaysi, így a kajszibarack olyan mint a baconszalonna....

A bambuszokat most még hagyjuk, a telet még nem heverték ki teljesen és még rájuk fér némi lombosodás. Ellenben kibújt az első tulipán, amit egy pár társával egyetemben egy edénybe ültettem és kint töltötték a telet. Bár a színe igazán impozáns, szárügyileg kihívásokkal küzd, mint a hazai GDP….olyan kicsi, hogy alig észrevehető…

 

 

Tegnap megejtettem az idei első fűnyírást, amit időnként abbahagytam és berohantam a fényképezőgépért, mert van pár szép virágzó növény, amit egyszerűen muszáj volt lefotózni. Ilyen a babarózsa is, ami egy félreértés következtében került a kertbe, mert én bazsarózsát akartam… Most persze már örülök, hogy van ilyen korán virágzó bokrunk. Angol neve virágzó mandulát jelent és nem véletlenül...

A három magnóliánk közül még csak az egyik virágzik (Magnolia x soulangeana), a másik (Magnolia susan) is nemsokára követni fogja, a harmadik egy fehér virágú (Magnolia kobus), na az már két éve guggol és mantrázik, így még nem láthattuk a virágait.

Szüleim hobbitelkéről került hozzánk egy japánbirs, ami a kerítésünk előtt pompázik:

És a kedvencem a kis meténg (Vinca minor). Már télen hozott pár virágot, de most aztán belehúzott. Árnyékos helyen egyszerűen nincs párja. Gyeppótlóként eszméletlen tempóban terjed és a zöld levelei közül megszámlálhatatlan sok kis kék virág kandikál ki.

Tényleg itt a tavasz

2011.03.22. 16:26

Az utóbbi időben kevés időm jutott az írásra, de most bepótolom. Először is tengermély tiszteletem sorstársaimnak, akik kitartottak a hosszú téli napokon, és ugrásra készen várták hogy megjöjjön végre a tavasz. Végre van mit fotózni a kertben. Na jó, az első két kép határozottan nem a kertünkben készült, de a többi már igen.

  

 

Azért már vannak, amik beindultak, így akik eddig képtelenek voltak aludni, mert nem tudták mi a helyzet az elültetett krókuszokkal, azokat az alábbi képekkel nyugtatnám meg, hogy igen helyesen sorakoznak a kertben.

 

 

 

Az igazat megvallva, mikor elültettem a hagymákat, több helyre is ültettem egy párat, így most egy-egy kibukkan különböző növények mellett, így elszórva található az előkertben mindenfelé. Mondhatni szórványosan előfordulnak az egész térségben :-) Itt például a férjem féltve dédelgetett arizonai törpe jegenyefenyőjét kerítették be páran.

Az a baj, hogy nehéz leállni a fotózásukkal. Már előbújt pár sárga nárcisz is, és bár a sárga nem a kedvenc színem és nem is sokat ültettem a kertbe, ezek a kis színesek határozottan jót tesznek az embernek így tavasz elején.

A következő bejegyzésben pedig most már tényleg jön a bambusz mégpedig némi újítással...

Japán kert - hangulat

2011.02.09. 00:00

A japánkert az egy külön műfaj, és azoknak ajánlott, aki nem sajnálják az időt, hogy belemerüljenek a nem kevés irodalmába, és elsajátítsák ezt a művészetet. Miután átlapoztam pár könyvet a témában, beláttam, hogy ehhez kevés lennék, így nem lesz japán kertünk, de attól még lehet ötletet meríteni belőle. Amit mindenképpen akartunk, az egy kis fehérköves rész, lámpással és örökzölddel, bambusz, azáleák, japán juhar. És ez mind meg is lett…

Először is a köves rész.  Tapasztalat: egy akkora zacskó kő, amit már nem is tudsz felemelni, csak húzod a földön, na szóval az kiöntve a földre épphogy eltakarna egy vakondtúrást, ha éppen ott lenne egy. Nincs az a mennyiség ami egy szempillantás alatt el ne nyelődne valahogy. Nekem gyanús, hogy ezek valahogy összemennek mihelyst felbontja az ember a zsákot és levegővel érintkeznek. Szóval egy jó tanács, rögtön hozassunk egy kocsival követ, és ne játszadozzunk baumaxos zsákos kövekkel - ahogy mi tettük – első kompromisszum: elég lesz ekkora terület is...

Második jó tanács, a kövek nem egyformák, ha úgy is néz ki, hogy az, az akkor sem az. Méret, alak, szín, olyan nincs, hogyha elsőre nem vettél elég mennyiséget, utána be tudj szerezni ugyanolyat… - második kompromisszum, a változatosság gyönyörködtet, nem baj ha picit más…

Harmadik jó tanács – jól gondold át hogy egy területet végig akarsz-e füvesíteni, mert a füvesítéssel járó meló semmi, a füves terület kinyírásához képest – harmadik kompromisszum: lsd. első, elég lesz ekkora terület is...

Na és akkor a jöhet a munka. Először is ki kell vágni a kívánt alakzatot geotextilből. Ezt rátettük a füves területre és körbevágtuk ásóval a részt amit utána fel kellett ásni, a füves részt kiszedni. Utána leraktuk a geotextilt két rétegben és jöhetett rá a kő. Korábban már arra a részre ültettem egy öreg pinus mugo-t (törpefenyőt), amit egy kertészeti árudában a megmentendő növények között találtam. Ezen kívül még odaültettem egy japán juhart és a terület mellé egy azáleát. A végén jött a lényeg, a kőlámpás.

Ez tényleg csak egy pici terület lett és tényleg csak arra jó, hogy van egy kis japán kert hangulat-részecske a kertben. Azóta annyi bővítés már történt, hogy még a tél előtt ültettem három másik azáleát is, így már 4 különböző színben pompázó kis gömböc lesz a japán-résznél.

Jöhettek a bambuszok….

Milyen kertem legyen?

2011.01.31. 00:00

Milyen legyen a kert?

Mikor először gondolkodtam el azon, hogy milyen kertet is szeretnék, rögtön egy japán kert lebegett be a képzeletbeli látóterembe, természetesen formafákkal, bambuszokkal, sziklákkal, patakkal, csobogóval, ahogy kell. Aztán jött a felismerés, hogy nekem a vidéki angliai kert is tetszik rózsákkal, meg a mediterrán jellegű kert levendulával, és a francia kert is a szimmetrikus formáival. Dilemma.

Oké, hát mégis legyen magyaros. De mi is számít annak? Az egy nagy fenyő a ház elé az előkertben, körbevéve piros tulipánnal, meg sárga nárcisszal? Tujasor végig a kerítés mentén? Orgonabokor nőszirom és árnyékliliom? Nem, ez valahogy nem az igazi …. Miért kellene megállni, miért kellene alkalmazkodni és határt szabni? Ha régebben is lehetett volna könnyen hozzájutni olyan fantasztikus klemátiszokhoz és rózsákhoz mint most, akkor tuti ültettek volna az őseink is.

És egyébként is szerintem az eklektikus igen is tud harmonikus lenni. Most a lakberendezés is arról szól, hogy próbáljuk meg keverni a stílusokat, és ebben megtalálni a harmóniát, mert így érdekes, látványos és izgalmas dolog születhet. Úgyhogy nincs kompromisszum, minden jöhet, ami tetszik és kész, menet közben kiderül mennyire válik be, mennyire illenek össze…Ideológiám, hogy a magyar nép is sokszínű, sok gént magunkba olvasztottunk az idők során, a kertünk is tükrözheti ugyanezt.

Azért orgona és tiszafa az kell :-)

Borostyán

2011.01.24. 00:00

Az emberek szeretik beskatulyázni a dolgokat. De miért is kellene minden borostyánnak futnia? Persze eddig már van háromféle a kertünkben, és mind a három a futószakosztály aktív tagja, de ha „nemfutásról” van szó, én teljes, mélyről jövő megértést tudok mutatni.

Az egész úgy kezdődött, hogy megvettem a Csodakert Magazint, és ott volt benne a szokásos kupon, amit az Oázisban lehet levásárolni. Mivel benti növényt nem akartunk venni, a választék némileg lekorlátozódott, és ha nem akartunk valamilyen száraz kórót megvenni, akkor meg pláne, hiszen januárban a legtöbb növény némileg kevésbé látványos, mondhatni alulreprezentált. Szóval megláttam egy Hedera Helix-t ami legalább zöld volt, és voltak levelei, bár picit furcsák voltak egy borostyánhoz képest, de a legfurcsább, hogy igazából egy bokor volt. Hol marad a magasra törő lendület, a mászókedv, a burjánzás kérdeznénk jogosan. Aztán utánanéztünk a neten, és meglett a megoldás. A Hedera Helix Arborescens (Termő közönséges borostyán), a közönséges borostyán időskori, napos hely miatt morfológiailag átalakult alakja (legalábbis ezt írták). Igazából egy kb. 1-2 méteres örökzöld bokor, szeptemberben fehér virággal, áprilisban pedig lila bogyókkal. Azt is olvastam, hogy ha árnyékba, félárnyékba ültetem, visszaalakulhat, és ismét beszáll a ringbe, azaz a futópályára, de nekem  valahogy tetszik hogy van egyénisége, és mer más lenni, úgyhogy marad a napon.

 


Meglepetés

2011.01.12. 00:00

Így az ünnepek után már alig várom, hogy végre kint lehessen tenni-venni a kertben. A tavasz még nagyon távolinak tűnik, addig is találni kell valamit, amivel az ember lekötheti kertészeti energiáit. Jöhetnek a szaklapok, könyvek, tervek… Aztán eszembe jutott, hogy még sose hajtattam Amarillisz hagymát (vagy, ahogy Bálint gazda honlapján olvastam, helyes nevén Hippeastrum-ot), most eljött az idő, mert két növényt is kaptam tavaly. Szóval fogtam és becserepeztem őket, és most sötét, meleg helyen ücsörögnek, én meg várom, hogy kihajtsanak. Biztosra mentem, mert az ünnepi asztalra vettünk a Lidl-ben egy üvegvázás kompozíciót, a hagymája nagy volt, és már látszott két kis szárkezdemény is, mára már ilyen lett (két száron 6-6 virág, királyság....) Most már csak az kell, hogy a többiek is hozzák a formájukat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Viszont ért egy nem várt meglepetés is.  Egy kis cserepes tulipánt kaptam tavaly (3 kis virág egymás mellett), és elvirágzás után miután visszahúzódtak betettem a kamrába egy szekrény alá, mondván, ha ősz lesz, elültetem. Kb. ezzel a lendülettel felejtettem is el. Aztán hétvégén ahogy ott kotorásztam, hogy valami alátétet találjak a főzések miatt vásárolt bazsalikomnak megláttam, hogy bizony ott figyelt ez a kis cserép benne a kihajtott három hagymával. Ezt nevezik nem várt fordulatnak. A sötétben, a tökéletes szárazságban kihajtott. Jól belocsoltam, majd kitettem az ablakba a lelkes túlélőket, és most együtt várjuk a tavaszt.

 

Hunyor

2011.01.01. 09:58

A hunyor valahogy eddig elkerült, vagy én őt, ez mellékes, de egészen tavalyig a létezéséről sem tudtam.  Aztán az asztali naptáramban felfedeztem egy képen. A keleti hunyor volt ami nagyon megtetszett (Helleborus orientalis), a mélyrózsaszín virága, hogy pontos legyek, és az hogy szereti az árnyékot, örökzöld és télen virágzik. Botanikai neve feltehetően mérges voltára utal. A görögből származó elnevezés szerint hellein=ölni, bora=étel. A gyűszűvirághoz hasonló glikozidokat tartalmaz, amit szívgyógyászatban használnak.

A keresztény mondavilág szerint annak az istállónak a közelében figyeltek fel az emberek először erre a virágra, ahol Krisztus született. A 16. századtól, főleg német nyelvterületen máig tartó hagyomány, hogy szentestén egy cserép karácsonyi rózsa fehér virágaival díszítik az ünnepi asztalt. Karácsonyi rózsának is nevezték, mert a fekete hunyor (Helleborus niger) már nagyon korán virágzik, olykor már karácsony idején, s a szerelmes emberek ezzel kedveskedtek egymásnak a szent ünnep idején.

Már az ókorban is jól ismerték, de mint mérges növényt. A gallok például vadászaton ennek levébe mártották nyilaikat, s azt állították, hogy az így elejtett állat húsa sokkal finomabb. A görögök orvosságként használták. Olyan erős volt a hatóanyaga, hogy csak felnőtt férfiakat gyógyítottak vele. Sok más gyógyhatása mellett a dühöngést is gyógyította. Kb. 25 faja van, ebből Magyarországon három faja őshonos (kisvirágú hunyor, pirosló hunyor, illatos hunyor), mindhárom védett is persze. A pirosló hunyor az Északi-középhegységben, a kisvirágú hunyor a Dunántúlon, az illatos hunyor pedig a Dél-Dunántúl keleti részén foglalja el ugyanazt az élőhely típust. Hát igen, a jó szomszédság az fontos.

El is mentünk egy közeli kertészetbe, mert szerettem volna egyet beszerezni iziben, de csak fekete hunyor volt, ami nevével ellentétben fehér virágú, a gyökere a fekete.

Aztán eltelt pár hét és eljött a névnapom, és bár egy szót sem szóltam róla bent, az egyik kolléganőm kezében ott ragyogott két hunyor, egy keleti és egy fekete. Azt hiszem a nyakába ugrottam...

Van egy hely, ami árnyékos, északi oldali zug, kis meténg szomszédsággal, oda ültettem őket.

Nemrég megnéztem mi a helyzet velük, de olyan vastag hóréteg alatt ültek, hogy úgy kellett kilapátolnom őket, és jelentem még nincs rajtuk virág, de szorgalmasan nézegetem…Mikor elültettem nem ügyeltem rá, hogy meszes legyen a talaja, így megvan rá az esély, hogy nem fog virágozni, de azért reménykedem...

Téliesítés

2010.12.12. 16:00

Az idei tél olyan későn érkezett, teljesen elandalított a kellemes novemberi idő, megvettük a téli fagyvédelemhez a jópár zsák mulcsot, jutazsákot, és itt meg is akadt a folyamat. Aztán hirtelen jött a hideg és nem lehetett tovább húzni-halasztani a téliesítést. Először is minden növény kapott egy jó adag kupac mulcsot a tövéhez. Ettől a kép, olyan lett, mintha betámadták volna a kertet a vakondokok. Aztán azokra, akik tavaly nem bírták a kiképzést (füge, gránátalmák, selyemakác) még extra fóliaborítás is került. Pár perc alatt annyi és akkora vattacukor lett a kertben, hogy megtestesítette minden édesszájú álmát.  A végére tényleg úgy nézett ki a kert, mintha a Teletubbies felvételére készülnénk. Némileg rombolja a végső, sommázni való eredményt, hogy  a fóliaborítás kerek egy hétig tarott ki, egészen addig, míg nem volt az a hatalmas vihar. Egy kivételével mindegyiket letépte, csak a szárakon lévők maradtak meg. Jutazsákot a konténeresek kaptak, természetesen a karácsonyi hangulatnak megfelelőt, lefotóztam még a téliesítés elején, mikor még nem gémberedtek el az ujjaim, és ezekkel a képekkel kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel a kertünket igyekeztünk madárbaráttá tenni, hogy ne nyafogjon a csőrük, kaptak mindenféle eleséget. Aztán persze csináltam róluk pár képet lakoma közben:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És még egy japán...

2010.12.12. 00:00

Mivel páran már szóvá tettétek, hogy miért nem írok mostanában, most igyekszem pótolni a mulasztást, mert természetesen nem álltam le a kerttel egy pillanatig sem.

Mikor elképzeltem, hogy meglesz a kerítésünk, rögtön hozzáképzeltem a lilaakácot is, természetesen úgy hogy a virágai kibuggyannak a kerítés tetejénél, ki az utcára. Csak két probléma van/volt ezzel, az egyik hogy még nincs is ilyen növényünk, kettő, ha lenne is, jó pár év amíg ez megtörténik. De valahol el kell kezdeni ugye, ezért három hete  - mikor még senki nem tudta elképzelni, még a Közútkezelő sem, hogy egyszer tényleg jön a tél – ejtettem egy körtelefont pár nagyobb kertészetnél, hogy kinek van Wisteria Foribunda Longissima Alba-ja. Hogy miért éppen ez? Nem volt egyszerű a választás. Nem tudom ki hogy van vele, én egyszerűen rajongok a rózsaszín virágokért. Meglátom és rögtön az kell. Egyébként nem, nincs tele a szekrényem rózsaszínű cuccokkal... Természetesen a lilaakác nem csak lila, hanem van fehér, rózsaszín, kék is. És itt jön az önuralom rész, miután láttam a rózsaszín változatot, ami tényleg gyönyörű, sóhajtottam egy nagyot és bánatosan megnéztem melyik a fehér. Egyszerűen túl sok lett volna  a rózsaszín és kék klemátisz mellé egy másik rózsaszín. És ha lúd, legyen kövér, jelen esetben inkább vékony, de hosszú. Mármint a virága. Ezért lett ez a japán lilaakác a kedvencem. Magam sem hittem volna, hogy sikerül találnom, de a negyedik telefonos próbálkozásom sikerrel járt, és a Silvanusnál azt mondták, hogy több is van, jöjjek bátran. Szóval vettünk egyet és gyorsan ki is ültettem, (ki kelett használni a jó időt) most már csak pár év, és nálam is ilyen lesz, csak fehérben.

 

 

 

 

 

Na jó, ezt talán az ükunokáim láthatnák, de azért pár évesen sem néz ki rosszul:

 

Szentfa

2010.11.27. 00:00

Ma valami egészen más növényről akartam írni, de aztán reggel láttam, hogy leesett az első hó. Ez azért még nem kellett volna, hogy eltántorítson sziklaszilárdnak tűnő tervemtől. De megláttam valami mást is, amit nem tartogatok meg magamnak, egyszerűen nem lehetek ilyen önző.  A valami, amit megláttam közvetlen a teraszunk mellett növő Japán szentfa. Persze tudtam róla hogy ott  van, hiszen tavaly tavasszal ültettem, de azóta szépen megnőtt és most teljes pompáját hóval kiegészítve az a legjobb szó rá, hogy megkapó. Gyorsan csináltam is róla pár képet. Igazi karácsonyi hangulat, hát nem?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint már biztos kiderült, egy örökzöldről van szó, aminek fehér virága van, ami májusban nyílik, de igazán szép ilyenkor, télen, a piros bogyóival, és a szép leveleivel. A japánok „szent bambusznak”, égibambusznak, mennyei bambusznak hívják, mert a levelei hasonlítanak a bambusz leveleihez. De ez olyan, mint a csokoládé és a karob, kívülről tényleg van némi hasonlóság, de azért legyünk őszinték, igazából nagyon is távol állnak egymástól.

Minden évszakban más színűek a levelei, először sötétzöld, majd világoszöld, aztán rózsaszínes, majd mélyvörös, most télen a felső levelei barnáspirosak, a lentiek zöldek, hogy a bogyók jobban kiemelkedjenek a háttérből. Egy igazi stylisttal van dolgunk. Mivel kissé fagyérzékeny, védett helyet igényel, viszont ez lehet az oka, hogy itthon nem okoz problémát, nem úgy mint Floridában ahol rajta van az invazív fajok listáján. Egyrészt, mert nem nagyon tűr meg másokat, másrészt, mert szinte kiirthatatlan. Itthon a fagy ellen mindenképpen takarni kell, kb. 15 fokig fagyálló.

Több faját lehet kapni itthon is a törpe kb. fél méteresre nő meg, a többiek max 2-2,5 méteresre. Akinek japán kertje van, szinte kötelező ültetnie, mert tökéletesen passzol a bambuszokhoz.

Egy kozmopolita: Fehér akác

2010.11.21. 00:00

És igen, és igen, és igen. Péternek és segítőjének hála végre, elkészült a kerítésünk az utcafront felé. Akácfából, természetesen, egyrészt mert időtálló, másrészt mert a két szomszédnak is ilyen van, így tökéletesen beleillünk a látképbe, harmadrészt – és persze nem utolsó sorban -  mert olyan jól néz ki.

 

 

Alföldi vagyok, ezért az akácra valahogy mindig úgy néztem, hogy őshonos, alacsony pedigrés, nem túl különleges növény, ami mindenhol megél, a homokon is, bírja a szárazságot, szóval semmi extra. Aztán utána néztem egy kicsit és nagyon meglepődtem, ugyanis ez a fa bizony bevándorló. A tipikus Amerikából jöttem, pontosabban Észak-Amerikából…. Európába egy francia botanikus (királyi kertész) hozta be (Jean Robin), akiről a latin nevét is kapta (Robinia pseudoacacia), Magyarországon 1710-ben ültették el az első példányt. Itt aztán úgy elterjedt, hogy most erdeink több mint 20%-át akácos alkotja - ez egyedülálló Európában - ezért is van, hogy tipikusan magyarnak érezzük. És még mondják, hogy a magyarok nem egy befogadó nép! Egyébként teljességgel megérdemelten szeretjük, mert a fa tele van leg-ekkel. Lekopásállóbb, legszilárdabb, legrugalmasabb, legrezisztensebb. Ja és hol lenne a híres hungaricum akácmézünk, akácfa nélkül….

Akinek ez sem lenne elég,  az vegye figyelembe, hogy  már "régi botanikusok" is sokat emlegették, hogy:  ” Akácos út, ha végig megyek rajtad én….” vagy a „Mit susog a fehér akác..”, és ez mit sem változott.....

Ezen kívül esztétikai tulajdonságai sem mellékesek, kb. 2 héttel tovább megőrzi leveleit, mint a többi lombhullató. Ez így a tél felé menetelve nem utolsó szempont. Mivel a leveleire rátapad az ártalmas por, városokban a légszennyezés csökkentése céljából is ültetik.

Itt már csak az a hab a tortán, hogy pár éve a kínaiak is felfedezték maguknak és teleültették vele a nagy kínai folyók partját (pl: Jangce), merthogy így védik a talajt az eróziótól, és hogy megőrizzék a víz minőségét. Merthogy az akácnak van egy olyan tulajdonsága is, hogy a gyökérzete vízszintesen terjed, nincsenek függőleges gyökerei, max. 50 cm mélységig hatolnak, vízszintesen viszont akár 40 méterig is elnyújtózik…

Na és ha eddig azt mondtam, hogy fehér akác, akkor itt egy rész a Wikipédiából: „Magyar neve ("akác") valójában téves: ahogy a latin "pseudoacacia" név is utal rá, ez a növény nem "valódi" akác, hanem a Robinia nemzetség tagja (ezért egyébként "hamisakácnak" is hívják). A "valódi" akácokat (Acacia nemzetség) a magyarban akáciának hívjuk.”

A virága bódító illatú, és ehető, sőt, jó köhögéscsillapító hatású, de használják még túlzott gyomorsav-termelődés esetén is. És aki a fehéret nem szereti, annak öröm és boldogság, mert van belőle rózsaszín is: Robinia pseudoacacia var. Idaho, és Purple Robe, meg Casque Rouge.

Hogy némi negatívumot is mondjak, kicsit agresszív a drága, és a modora sem kifogástalan, nem sok növényt visel el maga mellett, mondjuk például másik fajhoz tartozó, lassabban növő facsemetét….

Szerző: kertészkedő

Szólj hozzá!

Címkék: akác

Idén többször is arra gondoltam, hogy lehet mégis Angliában élünk. Olyan csapadékos volt a nyár, hogy alig kellett elővenni a jó öreg locsolótömlőt. A fű sosem látott zöldben pompázott, alig győztem nyírni. És most tessék, november van, és bizony virágzik a Kikeleti bangita (Viburnum x Bodnantense).

Ennek a különleges növénynek hivatalosan Magyarországon bizony csak januártól kellene nyílnia, és Angliában – ahonnan származik, némi kínai szülői háttérrel– virágzik csak novembertől márciusig.

És igen, elkezdett virágba borulni.

Egyébként akkor szerettem bele, mikor télen – nem bírtam magammal és muszáj volt kertészet-látogatással indítani az újévet – megláttam a szép, rózsaszín virágait. Mint a kis balerinák ülnek a szinte kopasz ágakon csomókban a virágok. (Már persze ha a balerinák tennének ilyesmit…) A Dawn változatát vettük meg, ami világos rózsaszín színű, és vaníliaillatot áraszt. És mikor azt mondom áraszt, az úgy is van, tényleg bódító az illata. Virágzata azonban február-márciusban a legszebb. A virágrügyek fagyállóak, és már fagypont alatti hőmérsékleten is nyílnak. Viszont mínusz tíz fokon a rügyek nyílása leáll, és csak akkor folytatódik ha ismét melegebb lesz.. Maga a növény ideális kiskertekbe, mert nem lesz nagyobb 2-3 méteresnél. Azt ajánlják, hogy ültessük tiszafa elé, vagy valami más zöld háttérhez, mert az kiemeli a szépségét.  

Van, hogy az ember reggel felébred egy korszakalkotó ötlettel a fejében, és van olyan is, hogy zuhanyozás közben egyszer csak kipattan az isteni szikra, a nagy felismerés. Ilyenkor egy pillanatra megáll az idő és egy kis pillantást vethetünk a Mindenségbe. Megnyílik az Egyetemes Tudás ajtaja, és bekukucskálhatunk rajta. Na velem nem ilyen történt, inkább olyan volt mint a villámcsapás. Nyugodtan, mondhatni dalolászva bogarazgattam kint a kertben, a jó gazda nyájas tekintetével körbenéztem és rájöttem, hogy te jó ég, ez nem lehet igaz, nincsen a kertben egy gumós növény sem. Nem is értem hogyan történhetett…ez gáz.

Mármint jön a tavasz – na jó így novemberben, ez enyhe hurráoptimizmusra utal – és mindenhol nyílni fognak a szebbnél szebb hagymások, nálunk meg semmi.

Persze rögtön nekiláttam tenni ellene. Kihasználva a hétvégén a jó időt, elindítottam a kertben a gumós növények térhódítását.

Az első amit elültettem, az egy nagy zacskó krókusz volt. Korábban néztem egy videót, ahol azt mutatták be, hogyan hasítanak ki a gyepből egy négyzetnyi területet és könnyedén felgöngyölítve aláraknak pár krókusz hagymát, majd szépen visszagöngyölítik és tavasszal már szépen, dalolva virágzik is a gyep kellős közepén a gyönyörű lila virágcsokor. Ez odáig sikerül, hogy a gyepből simán ki tudok vágni egy részt, de hogy utána azt felgöngyöljem…no way. Akinek ez sikerült, azzal váltanék egy meleg baráti kézfogást, őszinte gratulációk és mély sárga irigység kíséretében. Nálunk ez nem játszott, ha valahol kivágok egy részt és felszedem, hát az vissza nem varázsolódik az tuti. Pedig a koncepció tetszik, hiszen csak akkor kell elkezdeni füvet nyírni, mire a krókusz már levirágzik, tökéletes párosítás. Viszont azt nem akartam, hogy sakktáblás legyen az egységes zöld gyep, így végül maradt a „hagyományos” módszer, az ágyásba ültetés. Volt egy zacskó, 60 db gumóval azt két helyre osztva elültettem, mert szerintem csak tömegben érvényesül igazán – de tavasszal majd kiderül. (Apropó, a népi bölcsesség itt is megnyilvánul, aki nem akar méricskélni centiket ültetéskor, annak jó tudni, hogy a hagymát kb. a 2,5 szeresének megfelelő mélységbe kell ültetni.)

A krókusznak egyébként van vagy 80 faja, mindenféle színű, kivéve a vöröset.  A növény mindössze 8-10 cm magas. És bár elkönyvelt tavaszi virág, a kertekben leggyakrabban előforduló változatával ellentétben, van ősszel nyíló faja is, a pompás sáfrány (C. speciosus) és a lila-ibolyakék virágú valódi sáfrány (Crocus sativus L.), amely egyike a legősibb gyógynövényeknek. Többek között görcsoldó, hurutcsillapító, szemgyógyító hatása is van. (Szóval nem kell a globális felmelegedésre gyanakodnunk ha látunk ősszel virágzó krókuszt – ez azért megnyugtató.)

Aztán ha már így belemelegedtem, jött egy 5 + 5 db-os díszhagyma 'Purple Rain' és Betlehemi csillag (Ornithogalum umbellatum). A díszhagyma gondolom mindenkinek ismerős, nagy lila gömb, egy keskeny zöld hurkapálcikán. Viszont a Betlehemi csillag….., a neve is olyan különleges, hát nem? Utánanéztem, a másik neve ernyős madártej. Ennél már csak a somlói galuska csengene szebben. Igazán remek párosításnak tűnik, én egy fa alá ültettem őket, és most már csak türelmesen várni kell....

 

 

 

 

 

És ha már hagymákról van szó, a két best of-ot nem lehetett kihagyni, ezért ültettem még Tulipán 'Mistress' –t és Nárcisz 'Pink Pride'-ot. Mindkettő rózsaszín-fehér árnyalatban játszik, hát igen, ez egy romantikus kert.

Alig várom, hogy tavasz legyen és a kedvcsináló képek helyett a saját képeinket tegyem fel. Visszaszámlálás indul.....

 

Som-ma sommárom - van másik

2010.10.31. 00:00

Az előző részből két dolgot hagytam ki, az első, hogy a somfélék közé szép számmal tartoznak növények, a másik,  hogy természetesen itt sem tudtam megállni egynél.

Az ember már csak ilyen, rájön, hogy jó valami, aztán nem tud betelni vele. Úgyhogy csak óvatosan ezzel a növénnyel!

A kettes számú

Olaszországban a Garda tó partjánál elmentünk egy híres kertbe – erről majd még később írok. Szóval ott láttam egy szép, nagyranőtt Cornus florida rubrát (Virágos som). Ahogy a nevéből már talán sejthető, ennek rózsaszínű a „virága”. Jó ötletnek tűnt, hogy keressünk ott egy kertészetet, és szerezzünk be egyet, azon melegében. És lőn, találtunk is egyet, és bevetve minden olasz szókincsünket meg is vettük. (Megvan ez a reklám?: Antonio a caldo….Antonio a fredo… vagy valami ilyesmi. Na ezt használtuk fel hogy megkérdezzük fagytűrő-e a növény.) A hazahozatalának részleteibe nem merülnék bele, legyen elég annyi, hogy a kocsi nagy részében a rubra terpeszkedett el. És akkor még nem is említettem a két kis Cupressus sempervirens-t, amit ott egyszerűen csak cypress garda-nak hívnak, mi meg itthon európai cíprusnak. Szóval a kocsiban a zöld mennyisége jóval meghaladta a kívánatos határértéket, de egy elhivatott kertésznek ez nem jelenthet problémát.

Hármas

Ha már som, akkor nem lehet kihagyni a Csillagsomot - Cornus kousa (tényleg elég csillagos a kinézete). Sajnos erről még nem tudok saját képet mutatni, viszont a teljes körű tájékoztatás kedvéért kölcsönöztem máshonnan képet a két kedvencemről, az egyik a Corn. kousa China girl:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik  a Corn. kousa Satomi:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a negyedik

 A kertünk másik szegletébe, szintén szoliter állásba pedig egy Cornus alba Sibrica - Fehér som került. Hogy miért fehér a neve, az rejtély a számomra. Oké, fehér apró virága van, annyi szent, de totál jellegtelen, a fehér termése is, mert pici, és azt is hamar leeszik a madarak.  Szóval azt hinnénk, hogy ez akkor biztos nem az a kellettem magam fajta növény. De ez tévedés. Erről a növényről ódákat kellene zengeni! Ősszel jön igazán formába, és azon kevés növény egyike, amelyik télen mutat a legjobban. A jellegtelen zöld kis növény ugyanis színváltós. Csak ellentétben a kaméleonnal, pont azon igyekszik hogy minél jobban kitűnjön a fehér háttérből. Mármint tényleg, a szárai égő vörösek lesznek és a levelei is szépen beszíneződnek. Télen persze csak a szára marad, de eszméletlen milyen szép a fehér hóban a ragyogó vörössége. A titka, hogy rendszeresen kell metszeni, mert a legszebben a fiatal hajtások pirosodnak. Ja és az egész nem lesz nagyobb 1,5-2 méteresnél, így kiskertbe is szuper és totál különleges. (Tanácsként kaptam, és mondhatom tényleg hasznos, hogy minden második vesszőt metszük vissza, így nem lesz túl kopasz a növényünk, de mindig kellőképen megújul - természetesen mindezt tavasszal kell megejteni, még rügyfakadás előtt.)

És most egy kis érdekesség a somról, úgy általában: neve a latin cornus („szarv”, „szaru”) szóból ered, mert annyira kemény a fája. Magyar nevének jelentése pedig Ótörök eredetű: türkmén csüm, kun csum, ami kb, annyit tesz, hogy ’piros, hosszúkás, csonthéjas erdei gyümölcs’.  Ez a gyümölcsnév Somogy megye névadója (ahogy Szilágyé a szil).

A som igen értékes gyümölcsöt is terem, amelynek C-vitamin tartalma magas, karotinban gazdag. Lekvár, szörp, dzsem, kompót, bor készíthető belőle. Az éretlen termését az olajbogyóhoz hasonlóan már az ókor óta szokás sós vagy ecetes vízben köménymaggal eltenni.  Savanyítani is szokták, és vadhúsból készült ételekhez tálalják. Az utóbbi években már pálinkát is főznek belőle. Persze mindez főleg a húsos somra vonatkozik,  ami Magyarországon őshonos, és nem az amerikából "bevándorolt" virágos somra.

 

 

A som. Ez nekem is meglepetés lenne ha nem én írnám ezt a blogot :-).

Hát igen, emlékszem gimis koromban elmentem egy környezetvédelmi táborba. Ez így persze nagyon szépen hangzik, korai elhivatottság meg minden, de az egyszerű igazság az, hogy nyárra ez az egyedüli programlehetőség volt a suliban. Azért izgalmasnak is hangzott, gondoltam megmentünk valamilyen kihalni készült fajt, vagy ilyesmi, de nagyrészt kimerültek a lehetőségek a szemétszedésben, a környékbeli erdei utak mentén. Viszont volt egy egyetemista srác, aki elégé ott volt a növény és az állatvilág mezsgyéjén, és ezt elég szórakoztatónak találtam.

Egyik alkalommal mikor kissé lepilledtünk egy út menti pihenőnél hogy megegyük az ebédet, kaptunk némi ízelítőt a tudásból: „A várak tövénél gyakran nő som. Ki tudja miért? Mert a savanyú talajt szereti. Odapisil egy csomó ember, és már ideális is lesz a ph ugye…”

Szóval ez a som, ez nem tűnt valami igényesnek...

Jó pár évvel később mikor már kezdtem átengedni magam a kerti szenvedélynek egy kertészetben – áprilisban, na innen lehet tudni hogy valóban szenvedélyé vált a dolog, mert ilyenkor csak azok járnak kertészetbe, akik már nem bírnak magukkal – megpillantottam a Tündérfát. Persze nem így hívták, de olyan volt.

Egyszerűen álomszép. Még alig virágzott valami, ez a fa meg ott állt, hatalmas fehér virágaival, amik vízszintesen ültek rajta, mintha csak valaki szépen rárakosgatta volna őket. Hát megfogott. Persze az ára is – lévén egy elég méretes példány.

Egy som volt. Egész pontosan egy Cornus nuttallii. Később sikerült szereznem egyet (persze méretileg jóval kisebbet), ami most a kertünk egyik sarkát ékesíti. Szó szerint. Ez a növény tényleg nagyszerű. A C. nuttallii egy kb. 5-6 méter magara növő fa. Négyszirmú, hófehér virágai szinte virítanak a zöld levelek között. Virága azonban becsapós, mert az, amiről azt hisszük virág, igazából a színes murvalevél, aminek a belsejében a virágzat kisebb, zöldes, gömb alakú. A miénk persze még fiatal példány, de gyönyörű tavasszal:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ősszel is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha valaki még nem értené miért is neveztem ezt Tündérfának, itt egy kép egy szép nagy példányról - hát igen, a mi fácskánk előtt még vannak távlati lehetőségek:

 

 

 

A pun alma a nyerő

2010.10.26. 00:00


A fűben az a szép, hogy a nagy zöld kép, az valahogy nyugtatja az embert. Hogy úgy mondjam, legeltethetjük rajta a szemünket. Aztán ahogy telik az idő, rájövünk, hogy szép-szép, de azért rohadtul unalmas is, hát nem?

Kellene bele valamilyen más növény is. Fa, bokor, meg ilyesmik.

Jobb esetben az ember szétnéz a közelben lévő kertekben és onnan merít  ihletet, rosszabb esetben - mint ahogy persze én is tettem - elutazik külföldre, és ott beleszeret mindenféle növénybe.

Amikor ezt fotóztam, akkor úgy gondoltam, hogy igen, megtaláltam, ilyen az ideális kert:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

Persze, most is nagyon tetszik, de sajnos a születésnél el lent rontva az egész…

Ez azért az elején nem akadályozott meg semmiben.

(Á, nem hiszem el, az előbb hozták meg a megrendelt növényeket, gumókat. Október eleji szállítás, mi? Na mindegy, a lényeg, hogy megjött és még talán nincs fagy. Felhívtam a párom a nagy hírrel, hogy hétvégén ültethetünk, hát nem volt őszinte az öröme…- na de ez melléktéma, aminél szükségtelen elidőznünk.)

Szóval az egyik első beszerzések közé tartozott egy gránátalmafa (Punica granatum). Azaz inkább egy bokor. Oké, most lehet mondani, hogy azért a gránátalma elviseli a mi éghajlatunkat, és ez abszolút igaz is, de a kis növénykére elégé vigyázni kell. Pláne ha többen vannak. Az úgy volt, hogy az első, amit beszereztünk egy gyönyörű narancsban pompázó teltvirágú fajta volt. Ezt szorosan követte egy sárgászöld virágú – totál kedvezményes áron volt, ezt le kell hogy szögezzem. Egy baráti pártól pedig kaptunk egy törpe gránátalmát. Lehet tippelni melyik hozott gyümölcsöt. Aki ért a témához persze rögtön kitalálhatta, hogy a mini. Lévén a teltvirágú dísz változat, csak ritkán terem. Ez a csalódás a velőmig hatolt. Olyan ez, mikor az ember beáll egy hatalmas sorba a fagyisnál és mire odaér közlik, hogy a csoki elfogyott. Pokoli.

A megoldás nem volt egyszerű, hosszas nyomozás után sem sikerült olyan helyet találni, ahol árusítanánk termő fajtát, azaz szimpla virágút. Pedig nekem termés kellett és ettől nem tántoríthatott el semmi. Semmi, még az a 7 órás visszaút sem, ami alatt Olaszországból hazacipeltünk egy példányt a kocsiban.

Büszke voltam, igazi termő gránátalmánk van. Már a recepteket néztem a neten, hogy miket lehet csinálni a termésből. Aztán a tél jött, és fagyasztott, sajnos nem csak a lelkesedésemet. Tény, hogy csak az alját kupacoltam fel mulccsal, ez kevésnek bizonyult és tövig visszafagyott. Természetesen mind a három.  Viszont tavasszal mind ki is hajtott, sőt, kettő virágzott is, igazi túlélő növények. A gyümölcsén kívül a virága is gyönyörű, és meg kell hogy mondjam, hogy én még a leveleiért is rajongok. Olyan bohém kinézete van az egész növénynek.

  

És most egy kis érdekesség a gránátalmáról:

„Egyiptomban már Kr. e. 1500 körül ültették. A felvágott gránátalma valóban szép látvány átlátszó, kristálytiszta húsán áttetsző magjaival. Minden része hasznos. Húsa üdítő gyümölcs, amelyből frissítő italt is készítenek már ősidők óta, a török ezt az italt serbetnek nevezi. Magvai is ehetők, frissen és szárítva egyaránt. A gyümölcs héja cserzőanyag, ezért a régi Rómában malicorium volt bizonyos gránátalmafajta neve.”

„Zeusz felesége Héra, a női főistenség, aki a házasság, a termékenység és hűség megtestesítője volt, tulajdonságait erre a szép növényre is átruházta. Ezért a gránátalmát neki szentelték, mivel termésében nagyon sok mag fejlődik, ami a termékenységet jelképezi. Mi, földi halandók a gránátalmát a legenda szerint Aphroditének köszönhetjük, mert kertészkedéssel is foglalkozott, és elültetett néhányat a fenséges bokrokból Ciprus szigetén, a szegény nép gyönyörűségére.” (Terebess)

Ja és a Spanyolország déli részén található Granada is a gránátalmáról kapta a nevét.

 

Füvesítés

2010.10.24. 17:57

A füvesítés szerintem túl van misztifikálva - gondoltam mielőtt belevágtam volna.

Persze nem mondom, hogy nem elegáns és kényelmes megoldás, hogy jönnek emberkék, akik pikk-pakk leteríritik a fűszőnyeget, és a kérdés meg van oldva. Dehát nem lehet egy nagy ördöngösség megcsinálni, és egyébként is mennyivel másabb érzés, a saját vetett gyep...

Szóval a "hagyományos" megoldás mellett döntöttünk. A költségvetés karcsú volt, ezért az egyik hiperben, beszereztünk egy előzetesen jócskán felfelé becsült mennyiségű akciós fűmagot. A füvesítés egyik fontos momentuma, hogy nem mindegy mit akarsz a gyepeddel, más kell a golfpályára és egészen más ha folyton azon taposol. Fontos az is, hogy mennyire napos, árnyékos a rész és így tovább. Mi strapabíró füvet akartunk, így sport  magot vettünk. (Itt jegyezném meg, hogy volt egy próbálkozásom később egy kisebb területen a Varázsgyep, vagy mi nevezetű cuccal, amiből elméletileg egy százszorszép tengeres fűszőnyegnek kellett volna lennie. Hát nem lett...azt hiszem 3, vagy 4 százszorszépet sikerült felfedeznem, azokat nagy elánnal kerülgettem is a fűnyíróval, de ennyi...)

Első lépésként a terepet rendbe kell tenni. Először is jöhet a gyomírtózás (na mi ezt a lépést nagyvonalúan kihagytuk, csak annyit mondhatok, hogy hiba volt...) Aztán kb. 2 hét múlva jöhet a rotálás (rotációs kapa rulez, hacsak nem készülsz éppen fitnessz-body versenyre...) Na ekkor gondolsz először álmodozva arra a gyepszőnyeges cuccra.

A füvesítés nemes tevékenységére egy gyönyörű, napos, madárfüttyel teli szeptemberi napot választottunk. Kapásból egy barkácsüzletben kezdtünk pittymalatkor ahogy kell,  hogy béreljünk egy hengerezőt (akinek mázlija van és ismer olyat akinek van ilyen otthon, az még jobb). Ez a cucc nem más mint egy kissé horpadt, rozsdás hordó, amibe vizet kell tölteni, lezárni és a nyele segítségével már tologathatod is. Persze a miénk nyekergett mint a fene, de tologattam rendületlenül. Ekkor jössz rá, hogy a területed legalább kétszer akkora, mint amekorrára szükséged lenne.

Ha ez is megvolt, akkor semmi sem ment meg attól, hogy most már tényleg elszórd azt a nyűves fűmagot. Persze először jön egy próbavetés. Kedélyesen kimérsz egy egy négyzetméteres területet és kiszórsz rá 4-5 dkg fűmagot, hogy lásd, hogy is kellene kinéznie a területnek szórás után. Aztán sakkmesterekhez méltóan álltok a földdarabka előtt, memorizálva az állásokat.

Ezután irány a vetés, persze szépen egyenletesen. Rájössz, hogy mégsem hülyeség panelben lakni, és persze az a hülye nap is baromira tűz már, de reménykedsz, hogy egyszer minden véget ér. És valóban, diadalittasan fellélegzel.

Na ekkor jöhet a gereblyézés. Ha azt hitted hogy totál gyommentes és egyenletesenen morzsalékos, meg minden a terület, hát tévedtél. A gereblyével annyi követ, meg miegymást szedsz össze, hogy nem hiszel a szemednek. Ekkor ismét vágyakozva gondolsz arra a szép pázsitgyepre, amit a szomszédodnál terítetek le a minap. De nincs leállás, utolsó fázis jön. Elő a hengerrel ismét. A magnak be kell lapulnia földbe nincs mese. Ekkora az utolsó madár is feladta már hogy ott csiviteljen körülötted, úgysem hallanád a hengerezőtől. Meg egyébként is, már átálltál gyanakvó üzemmódba, ezek a madarak tuti nem eszik ki a fűmagot? Kezdeti lelkesedésednek már nyoma sincs, kókadtan vonszolod magad után a hengerezőt, és már csak az tartja benned a lelket, hogy időre vissza kell hogy vidd a barkácsüzletbe.

És hipp-hopp, magad sem hitted volna, de kész lettél. Ekkor jöhet egy jó alapos belocsolás, illetve a folyamatos locsolás, ha nincs olyan szerencséd, hogy jöjjön egy monszun, és innentől kezdve a türelem, hogy mikor nő végre ki a fű. Persze reménykedsz, hogy ennyi macera után, minimum egy zöld-tenger lesz az egész.

És akkor most itt egy kis motivációs kép, nekünk ilyen lett:

 

A kezdetek

2010.10.24. 13:45

Nézegetve a blogokat, azt láttam, hogy általában leírják hogy miért és hogyan is kezdtek bele a blogírásba. Legyünk hűek a hagyományokhoz, ne törjük meg az események láncolatát. A kezdet nagyon egyszerű volt, szint észrevétlen. A házépítés röpke idejét kiheverve, augusztusban beköltöztünk végre, álmaink kacsalábon-forgójába. Teljesen oké volt a helyzet, azt leszámítva, hogy ha kinéztünk az ablakon, csak sár  és gaz volt mindenfelé, hiányzott a kertesházas részből a "kertes". Annyira lekötött minket a házépítés, hogy erről az apróságról teljesen meg is feledkeztünk.

Hát így indult a kertmániám....

És akkor jöjjön egy kép a milyen volt kategóriából: