Tényleg itt a tavasz

2011.03.22. 16:26

Az utóbbi időben kevés időm jutott az írásra, de most bepótolom. Először is tengermély tiszteletem sorstársaimnak, akik kitartottak a hosszú téli napokon, és ugrásra készen várták hogy megjöjjön végre a tavasz. Végre van mit fotózni a kertben. Na jó, az első két kép határozottan nem a kertünkben készült, de a többi már igen.

  

 

Azért már vannak, amik beindultak, így akik eddig képtelenek voltak aludni, mert nem tudták mi a helyzet az elültetett krókuszokkal, azokat az alábbi képekkel nyugtatnám meg, hogy igen helyesen sorakoznak a kertben.

 

 

 

Az igazat megvallva, mikor elültettem a hagymákat, több helyre is ültettem egy párat, így most egy-egy kibukkan különböző növények mellett, így elszórva található az előkertben mindenfelé. Mondhatni szórványosan előfordulnak az egész térségben :-) Itt például a férjem féltve dédelgetett arizonai törpe jegenyefenyőjét kerítették be páran.

Az a baj, hogy nehéz leállni a fotózásukkal. Már előbújt pár sárga nárcisz is, és bár a sárga nem a kedvenc színem és nem is sokat ültettem a kertbe, ezek a kis színesek határozottan jót tesznek az embernek így tavasz elején.

A következő bejegyzésben pedig most már tényleg jön a bambusz mégpedig némi újítással...

A bejegyzés trackback címe:

https://kerteszkedo.blog.hu/api/trackback/id/tr992762468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása